Hey People! Eltelt egy hónap, mióta írtam, de mentségemül szolgáljon, hogy sok dolgom van. Itt volt a félév, a Fáy bál, meg a sok tanulnivaló cucc, amit a suliban sorozatban feladtak. (Na jó, nem mintha eddig tanultam volna bármit is. Mindig csak azt, ami órám megragadt, azt tudtam, mert otthon nem ültem le tanulni, az biztos.) De most már lesz időm.
Eltűntem.
Pénteken elmentem a Fáy bálba, utána barátnőmnél aludtam Szirmabesenyőn. Apáék azt tudták, hogy szombaton este meg a Factoryban fogok bulizni, de aztán jöttek a sorozatos dolgok, például, hogy kikapcsoltam mindkét telefonomat, így nem értek el, utol érni nem tudtak sehol sem, teljes 14 órán át (az éjszakát is beleszámolva). Bátyám próbált ismerősök alapján kutatni utánam, tesóm és a szüleim a közeli barátaim és a főnököm nyomán megtalálni, de nem ment nekik. Kajak, mint a nyomozók, úgy kerestek, hozva magukkal az egyre nagyobb fordulatokat. Végül vasárnap délután kettőkor hazamentem, és egy szép kis elbeszélgetés következett, melyben kifejtették:
a) aggódtak értem;
b) minden lehetséges embert felhívtak, aki tudhat rólam valamit;
c) az összes miskolci kórházat is felhívták, hogy nem vittek-e be;
d) hogy hatalmas büntetésben lesz részem;
e) nincs számítógép;
f) ennek érdekében azt le is kódolták;
g) nincsenek barátok;
h) se ők nem jöhetnek, se én nem mehetek;
i) semmi sport;
j) semmi Factory;
k) HATÁROZATLAN IDEIG!!!
Szóval, megszívtam, mint a torkos borz. És hogy megérte-e? Jobb lett volna igazat mondani, hiszen elengedtek volna, nem lett volna semmi baj és a bizalmukat sem vesztettem volna el. Hosszú idő lesz, míg újra bízni fognak bennem, és ez egy szörnyen hosszú út lesz, mert azt a bizalmat, amit ezelőtt élvezhettem, 16 év alatt építettem fel.
Azt ajánlom mindenkinek, hogy ne húzza ki a gyufát a szülőknél, mert a bizalom egy olyan dolog, amit nehéz megszerezni, de könnyű elveszíteni.
Csók, és majd ha kijöttem a büntiből, jelentkezem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése