Halihó mindenkinek! Az óra 13:11-et mutat. Az idő ködös, hideg és persze amennyire csak lehet, begöndöríti a reggel kivasalt hajamat. Na, erről ennyit.
Éppen az imént beszélgettem a volt szerelmemmel (P-vel), és olyan röhögőgörcsöt kaptam, hogy az csak na. Azt hiszi, hogy amíg együtt jártunk, megcsaltam valakivel és azért szakítottam. Ugyan, minek csalnám meg azért, hogy szakítsak vele? Ez tiszta hülyeség. Mármint, ha az ember szakítani akar, de viszont jóban akar maradni továbbra is az exével, mi a fenéért csalná meg, mivel akkor pont az ellenkező hatást érné el... Legalábbis ez az én sajátos véleményem a dolgokról. Mindenkinek a maga keresztje...
Körül-belül két napja nem váltottam háromnál több értelmes mondatot Z-vel, mert állandóan ment valahová. Most is biztosan alszik... a kis álomszuszék. Remélem, épp velem álmodik. :P Bár ezt nem kell remélni, mert úgyis biztos így van... XD Jó lenne, ha most már felkelne, mert jó lenne már beszélni vele. Meg ha úgy adódik, hogy nem csinál semmit sem ma este, akkor el is mehetnénk valahová, mivel anya éjfélig elenged. De csak azért, mert holnap nem kell suliba mennem, ugyanis nyílt nap lesz. Gyerünk már, ébresztő!!! Ha ez így megy tovább, nem tudom mit csinálok vele... Bár, mivel este körül-belül éjfélre ért haza, nem csoda, ha ki van szegénykém... Czupp neked!
Szóval, az exes témához visszatérve, kíváncsi leszek, ha végre elmondja, hogy mi baja van velem. De ez nem az elsődleges cél az életemben.
További szép napot mindenkinek, aki még csinál valami értelmeset a mai nap. Aki meg nem (ahogyan én), jó pihenést! Pusszancs
2 megjegyzés:
Szia anonim P-m! Vissza térve a "D"-s ügyhöz ne légy ebben annyira biztos mert ha jól sejtem neki is elküldted a myvipes levelet és láttam már karón varjút...
Szia Sido! Hát, szintem D-t annyira nem érdeklik az ilyenek, bár ha meglátja, hogy én küldtem azt a bizonyos körlevelet, biztosan kitörli anélkül, hogy megnézte volna...
A varjús részt inkább kihagyhattad volna, épp enni készülök...
Megjegyzés küldése