Hey People... Nem, a mai nem egy nagyon boldog nap. Ami azt illeti, nem is tudom, mikor volt már, hogy boldog voltam. Nem olyan rég, de mostanában olyan elesettnek érzem magam, hogy nem is emlékszem már rá, annyira réginek tűnik a boldogság. Olyan távoli érzésnek tűnik, mintha évek óta lenne ilyen rossz érzésem, és sosem akarna megszűnni. Tudom, hogy ez csak hozzáállás kérdése, és én igenis próbálok boldog lenni a történtek ellenére is, de nem megy, egyszerűen nem. Az egyetlen dolog, ami kicsit kiragadhat ebből a letargiából: az éneklés. Kaptam most egy kis feladatot, kettő duettet, amit szívesen megtanulok. Csak megint jön a költői kérdés: Z. hajlandó lesz-e erőt venni magán és megtanulni ezeket? Kicsit eltávolodtunk egymástól az utóbbi időben. Nem érzem annyira fontosnak, mint azelőtt, de nem hiszem, hogy ezért csakis én lennék a felelős. Oké, én is hibás vagyok, nem vitatom, csak kicsit kezd sok lenni néha. Nem is igazán ő, hanem úgy a haverjaival együtt.
A minap J. nagyon felidegesített... Kint voltunk a buszmegben, ott "beszélgettünk" R., V., B., J., Z. és én, mire J. elkezdte rugdosni rám a havat, rászóltam normálisan, hogy állítsa le magát, aztán már annyira elegem lett belőle, hogy csak nem hagyta abba, hogy már kicsit lekiabáltam. Amint ez megtörtént, mint egy villanásszerűen futott át az agyamon a következő lépés, ami be is következett: Z. engem állított le!!! Már nem azért, de emberek, ha valaki szívózik, basztat, akkor csak nem fogom magam hagyni??? Sajnálom, de senki kedvéért sem vagyok hajlandó megváltozni. Nem vagyok szerény, visszahúzódó kislány, aki hagyja, hogy áttapossanak rajta. Sosem voltam ilyen, mindig kiálltam a saját igazamért, most sem lesz másképp. A másik meg: ha Z. annyira odavan értem, miért nem áll sosem mellém? Milyen szeretet az ilyen... Hamis...
Tessék, ahogy kiírom magamból ezeket, rájöttem, hogy ezek a dolgok okozzák igazán a rossz érzést bennem. Részben. A gyász az már más tészta...
Órákon át álltam az ablakomban és csak bámultam kifelé, mintha ez lenne az első szürkület, amit valaha láttam. Olyan áhítattal, csodálattal néztem, akárcsak a kisgyermek egy új dolgot, mit még sosem ismert eddig. Megcsodálom, elmélázok rajta, meg szeretném fogni, de mint a köd, csak szétfoszlik az ujjaim közt.
---- Kis hatásszünet ---
Most beszéltem telefonon egy másik ismerősömmel, őt nevezzük el Z. 2.1-nek :D Kb egy háromnegyed órát beszéltünk egy csomó mindenről, és ami azt illeti, nagyon jól esett ez a beszélgetés. Nagyon jó fej pasi, nagyon reálisan látja a dolgokat, és hiába nem beszéltem át vele ezeket a Z.-s dolgaimat, sokkal jobban érzem magam már. =) Beszélgettünk az öccséről, a cégekről, a saját magánéletünk részeiről, és komolyan megmondom: ennyire sosem éreztem még, hogy valakivel ennyire rövid idő alatt össze tudok barátkozni. Jól esik az, hogyha van valamilyen problémám, van egy felnőtt, aki teljesen pártatlanul tud segíteni bármiben. :) Máris élvezheti a bizalmam. ;)
Na elég ennyi mára, mennem kell tanulni. Majd jelentkezem! Csók puszi: MiszaMisza / Neela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése